krumplirózsa

Krumplirózsa recept

Publikálva: at 10:09
46 0

Tócsni a nyugati szülőföldön (Vas és Zala megye) kívül használt elnevezés. Teljesen mindegy, hogy hívják, mert finom, egyszerűen elkészíthető és olcsó.

  • Körülbelül 1 kg burgonyát hámozz meg, és nyersen reszeld bele fél liter aludttejbe. Kicsi lyukú reszelőt használj ( azt javaslom amin az almát szoktad reszelni) , amin igazán pépesre tudod reszelni a burgonyát. Ha újkrumplit használsz azzal kicsit könnyebb lesz elkészíteni. Ne aggódj, hogy az idő elteltével a lereszelt krumpli elkezd megbarnulni,  ez természetes folyamat!
  • Add hozzá a 30 dkg lisztet, ízlés szerint sózd és borsozd meg, és jól keverd össze, hogy a liszt ne legyen csomós.
  • A tepsit vékonyan zsírozd ki, majd öntsd bele a  prószatésztát.
  • Mérsékelten erős tűznél (körülbelül 180 fok) , majdnem süssd készre.
  • A reszelt vöröshagymát egy kevés zsírban pirítsd rózsaszínűre. 3-4 dl tejföllel keverd el, majd a majdnem kész prószát vedd ki  a sütőből és a hagymás tejfölt öntsd a tetejére.
  • Néhány percre tedd vissza a tepsit a sütőbe, hogy a hagymás tejföl szépen rá tudjon pirulni a prószára.
  • Ha megsült, tenyérnyi kockákra szeleteld fel és már frissen tárolhatod is.

Érdekelhet még

korhelyleves

Eredeti korhelyleves recept

Publikálta - 2022-09-10 0
Hozzávalók: 30 dkg sertéstarja (füstölt) 20 dkg füstölt szalonna (csemege) 25 dkg csípős kolbász 2 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd…
borsófőzelék készítése

Borsófőzelék Készítése

Publikálta - 2022-08-12 0
Hozzávalók: 900 gr zöldborsó, 5-6 dkg vaj, 1 kis csokor petrezselyem, 10-12 dkg liszt, 6-7 dl tej, 2 liter víz,…
tojás főzése

Tojás főzése

Publikálta - 2022-11-21 0
Helyezd a tojásokat hideg vízzel  megtöltött lábasba. A víznek el kell lepnie a tojásokat legalább 2 cm-vel. Forrald fel lobogó,…
parajfőzelék

Parajfőzelék egyszerűen

Publikálta - 2023-01-01 0
Hozzávalók 600 g spenót (krém) 200 ml tej 1 gerezd fokhagyma 3 evőkanál finomliszt 5 ek olívaolaj só ízlés szerint…

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük